Előadók

Kálmán Tamás

Kálmán Tamás

IT és Internet vállalkozó, 20 év tapasztalattal, olyan sikeres cégeket inditott el mint a Wiera Kft., AccessPoint Kft. és Infirio Kft.. Pályáját az Andersen Consulting budapesti irodájában kezdte még a 90-es évek elején, majd a szerencséjének köszönhetően 1993-ban az Egyesült Államokba költözhetett és dolgozhatott, ahol a 7 év alatt elősször mint SAP tanácsadó, majd mint tanácsadó cég alapitó, olyan cégekkel dolgozott mint pl. Apple, HP, SAP America, és Andersen Consulting. De nem csak a sikereire büszke, hanem a sikertelen projektjeire is, mert azt tartja, hogy a kudarcokat is át kell élni, csak tanulni kell belőllük. Jelenleg Budapesten él és innen irányítja cégeit, a Wiera cégcsoport égiszein belül, ahol jelenleg közel 30 ember dolgozik.
A Maileon email marketing rendszert 2013 eleje óta érhető el Magyarországon is és e röpke 18 hónap alatt piacvezetővé tudott válni. 2014- szeptemberében a Maileon már közel 40 millió email kiküldését tette lehetővé. Olyan cégekét mint pl a 3M, AVON, cvonline.hu, Extreme Digital, Best Byte, HVG, Shopline, Origo és Szállás.hu. A Maileon fejlesztő cége az Xqueue GmbH 11 éve foglalkozik email marketinggel és több mint 800 német, osztrák és svájci nagy vállalatnak szolgáltat.

Kapcsolódó események

A meggyőzés művészete, avagy hogyan tegyük vásárlóvá a látogatóinkat
Előadó: Kálmán Tamás (maileon-Wanadis Kft.)
DÉLUTÁNI szekció - Terem 2 | 2014.11.11. 17:00 - 17:15 | Előadás

Ossza meg ismerőseivel!